10 ok, ami miatt nem lettem híres sztár DJ

Egy őszinte és tanulságos cikk arról, hogy miért nem lettem híres lemezlovas.

Srác korom óta készültem a DJ és zenei pályára, amiért hajlandó voltam hosszú éveken keresztül nagyon sokat gyakorolni, zenéket írni, fellépésekre járni, rendezvényeket szervezni vagy éppen interjúkat adni, de mégis megálltam egy ponton, és végül nem lettem nemzetközi sztár DJ.

Körülbelül 15 évet töltöttem el a zenei szcénában DJ-ként, ami idő alatt rengeteg tapasztalatot szereztem és számtalan kedves pillanattal gazdagodtam. Ennyi idő alatt sok mindent megtanultam, de számos olyan hiányosságom is volt, amelyek megakadályoztak abban, hogy hosszú távú sikereket érjek el.

Voltak olyan aktív időszakai a DJ pályafutásomnak, amikor folyamatosan zenéim jelentek meg hazai és külföldi kiadóknál, a legmenőbb klubokban léptem fel, rádió műsorokban tűntem fel, és olyan nívós fesztiválokon játszottam, mint a Balaton Sound, a Sziget Fesztivál, a B My Lake, vagy a Mayday. Szerepeltem több ismert hazai és nemzetközi dj-vel egy-egy rendezvényen, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy szintet lépjek.

Közben láttam, hogy a pályatársaim közül többen már a nemzetközi szcénában szerepelnek, a legnagyobb külföldi fesztiválokon játszanak, és szerzeményeik a legismertebb kiadóknál jelennek meg. Ez természetesen egy nagyon jó dolog, hiszen ebből is látszik, hogy hazánkból is van lehetőség kitörni a nemzetközi piacra.

Magyarországon egyébként rengeteg ügyes DJ és producer található, akik világszínvonalú dolgokat tesznek le az asztalra, de mégis csak a töredékük ér el kimagasló sikereket, a többiek pedig hozzám hasonlóan egy ponttól már nem képesek továbblépni. Sokat töprengtem azon, hogy mi lehet ennek az oka, és arra gondoltam, hogy a meglátásaimat összefoglalom ebben a cikkben.

Bízom abban, hogy a tapasztalataim és a tanulságaim révén segíthetek ezzel az írással azoknak, akik a DJ és zenei pályán képzelik el a jövőjüket.

Vágjunk is bele!

Mendo után a Track Terrace-on

1. Elvesztettem a fókuszt

A zenei karrierem során az egyik legnagyobb hiányosságom az volt, hogy egyszerre több mindennel akartam foglalkozni. Kezdetben minden energiámmal a DJ-zésre koncentráltam, és tulajdonképpen minden erőmet arra fordítottam, hogy jobbá váljak, egyedi hangzású dalokat szerezzek, és minél több helyre hívjanak el fellépni. Azonban ahogy haladtam előre, egyre több irányba próbáltam elosztani a figyelmemet, ami bizony nagy hiba volt.

Hosszú időn keresztül készítettem saját zenéket, ami önmagában is rengeteg időmet és energiámat vitte el, de nagyon élveztem az alkotás folyamatát. Közben fellépéseket szerveztem, promóciós tevékenységeket végeztem, a grafikai anyagaimat készítettem, interjúkat adtam, és még számos egyéb zenei projektbe is belekezdtem. Bár ezek mind fontosak és szükségesek egy DJ karrier felépítéséhez, de nem tudtam megtalálni a megfelelő egyensúlyt a rengeteg feladat között, ami felmerül egy lemezlovas mindennapjai során.

Közben más területeken is elkezdtem alkotói tevékenységeket végezni, így grafikusként munkát vállaltam a kreatív szakmában, és még webdesignerként is építettem a szabadúszói karrieremet. Emellett saját márkák és vállalkozások megvalósításán dolgoztam, fotózással foglalkoztam, webáruházakat építettem, és folyamatosan új ötleteken járt az agyam, de ez a sok dolog teljesen szétforgácsolta a figyelmem, és így nem tudtam elérni az áttörést a zenei pályán. 

Ma már tisztán látom, hogy ez egy hiba volt, hiszen így nem lehet egyetlen célra sem fókuszálni, és így nem is tudtam kihozni magamból mindazt, ami szükséges lett volna ahhoz, hogy nagyobb sikereket érjek el DJ-ként. Ha valaki elhatározza magát, hogy például sikeres nemzetközi lemezlovas lesz, akkor nem engedhet meg magának egy 8 órás alkalmazotti munkát, hiszen nem fog tudni a karrierjére fókuszálni. Ha az ember meg akarja valósítani önmagát és az elképzeléseit, nem hagyhatja, hogy elvegyék a figyelmét. 

Ez a tapasztalat megtanított arra, hogy a fókuszálás az egyik legfontosabb képesség, ami napjainkban meglehetősen alul van értékelve. Ez nem csoda, hiszen rengeteg olyan dolog van, amivel megpróbálják elterelni a figyelmünket, és ha nem foglalkozunk ezzel tudatosan, nem fogjuk elérni a céljainkat sem. Ha valaki szétszórja a fókuszt, és nem köteleződik el, nem lehet belőle kimagasló DJ.

A fókuszált munka tesz igazán eredményessé hosszú távon, amivel el is érkeztünk a következő ponthoz.

Hogyan legyen ellenállhatatlan profilod DJ-ként?

Ingyenes e-book

2. Nem gondolkodtam hosszú távon

DJ-ként és producerként leginkább arra törekedtem, hogy fellépési lehetőségeket szerezzek, minél több és jobb zeném jelenjen meg, közben pedig élveztem az adott pillanatot, amit a DJ-zés és a zeneírás adott nekem. Ez sokáig jól is működött, hiszen voltak rövid távú sikereim, de ahhoz, hogy hosszú távon stabil DJ karriert építsek, tudatosabb tervezésre van szükség.

A rövid távú gondolkodás miatt számos olyan döntést hoztam, amelyek valójában nem segítették a fejlődésemet, és nem fordítottam megfelelő figyelmet a pénzügyi tervezésre, a kapcsolatok építésére, vagy arra, hogy lépésről-lépésre megtervezzem a DJ karrieremet. Ahelyett, hogy stratégiát építettem volna a hosszú távú siker érdekében, inkább a pillanatnyi eredményekre és lehetőségekre koncentráltam.

Ez végül azt eredményezte, hogy egyszerűen nem voltam már képes fenntartani a kezdeti lendületet, a lelkesedést és a szenvedélyt, ami egyébként hosszú időn keresztül bennem volt, és hajtott előre. 

Később aztán rájöttem, hogy ha hosszú távon szeretnék sikereket elérni DJ-ként vagy az élet több területén, akkor sokkal tudatosabban kell építkeznem, és ki kell alakítanom valamilyen stratégiát.

Egy saját rendezvényen a Muzzaik előtt

3. Nem volt konkrét tervem, sem stratégiám

Rengeteg tehetséges lemezlovas és zenész van a világon, de ez önmagában még semmit nem jelent. A hosszú távú sikerhez nem elég az, hogy valaki tehetséges és ügyes, ugyanis egy DJ karriert tudatosan kell felépíteni, amihez mindenképpen statégiára van szükség. 

Mivel a zenei pályafutásom során nem volt leírt stratégiám, sem pedig hosszú távú tervem arra vonatkozóan, hogy mégis mit akarok elérni DJ-ként, így nem volt egyértelmű irányvonalam sem, ami alapján haladtam volna előre a zenei pályán. Visszagondolva ez nagyon amatőr és tudatlan hozzáállás volt részemről, ami jelentős mértékben rontotta az esélyeimet arra vonatkozóan, hogy komolyabb DJ karriert építsek. Mégis hogyan lehetne bármit is elérni az életben, ha az ember nem tudja pontosan, hogy mit akar, és hová tart?

Azóta már megtanultam, hogy a sikerhez elengedhetetlen a tudatos tervezés, illetve a stratégia kidolgozása, hiszen nagyon sok múlik ezen. Ha nincs világos terved arról, hogy hol szeretnél lenni néhány év múlva, csak sodródni fogsz a DJ karrieredben és így az életben is. 

Ha újrakezdeném lemezlovasként a pályafutásomat, mindenképpen időt szánnék arra, hogy kidolgozzak egy konkrét stratégiát. Meghatároznám a rövid -és hosszú távú céljaimat, valamint megtervezném azokat a lépéseket, amelyek szükségesek ezek eléréséhez. Emellett rendszeresen felülvizsgálnám a terveimet, és szükség esetén módosítanék rajtuk, hogy mindig a helyes úton maradjak.

4. Nem építettem tudatosan a kapcsolataimat

Sokan úgy gondolják, hogy valójában a kapcsolatokon múlik, hogy valaki menő zenész vagy DJ lehessen. Ezzel valamennyire én is egyetértek, hiszen valóban fontosak a minőségi kapcsolatok. Ez persze önmagában azért még kevés, de az biztos, hogy szükséges, hiszen a jó kapcsolatok kapukat nyithatnak meg előttünk.

Ha visszagondolok, igazán hálás lehetek, hiszen jó körökben mozoghattam, és volt lehetőségem a szakma legjobbjaival és legismertebb szereplőivel találkoznom. Zenélhettem olyan rendezvényeken, ahol ismert nemzetközi DJ-k játszottak, de mivel nem volt meg bennem a tudatos kapcsolatépítés, ezért ezekkel a lehetőségekkel és ismertségekkel tulajdonképpen semmit nem kezdtem. Nem osztogattam lemezeket, nem haverkodtam más lemezlovasokkal, nem tettem lépést az irányukba, pedig tényleg rengeteg nagymenővel volt alkalmam találkozni, akikkel még az is lehet, hogy mély barátságokat alakíthattunk volna ki. Így utólag talán ezt sajnálom a legjobban, hiszen számos szimpatikus művésszel találkoztam, akikkel ráadásul a zene is összekötött minket.

Úgy gondolom, sok lehetőségről azért maradtam le, mert nem nyitottam igazán mások irányába, pedig a zeneiparban a kapcsolatépítés is ugyanolyan fontos, mint maga az alkotás, vagy a közönséggel való kapcsolódás. És itt nem az érdekből történő haverkodásra gondolok, hanem az őszinte kapcsolódásokra, hiszen hosszú távon ennek van a legnagyobb értéke.

A Budai & Vic páros társaságában
A siófoki Palace-ban

5. Nem voltam határozott, nem álltam ki magamért

Egy szintén fontos tanulság, amit sajnos nehezen vallottam be magamnak. Volt több olyan pillanat a DJ karrierem során, amikor egyszerűen hagytam, hogy mások elnyomjanak, ami egyértelműen azt mutatja számomra, hogy határozatlan voltam. 

Gyakran nem mondtam ki a véleményemet, a meglátásaimat, és nagyon nehezen tudtam csak nemet mondani. Emiatt többször kerültem olyan helyzetbe, amelyek hátráltatták a karrieremet és az előrelépésemet. Például nagyon sokáig warm up DJ-ként ismertek, ami igaz, hogy egy fontos szerepkör, de valljuk be, ha nem ismer meg igazán a közönség és a szakma, nagyon korlátozottá válik a fejlődés és a szintlépés lehetősége. Emellett gyakran előfordult, hogy kedvezőtlenebb idősávban léptem fel, mint amit korábban lefixáltunk, és előfordultak olyan alkalmak is, amikor a díjazásomat sem kaptam meg. Ez annak lehet a jele, hogy a határozatlanságom miatt nem vettek elég komolyan.

Ma már tudom, hogy egy DJ sikeréhez elengedhetetlen a megfelelő önbizalom és önismeret, hiszen többször kerülhet az ember olyan helyzetbe, amikor ki kell állnia magáért vagy akár másokért. Ehhez viszont szükség van a korábban említett tudatosságra, a célokra és a hosszú távú tervekre is, tehát valahol egyben kell lennie mindennek. Ehhez persze folyamatosan fejleszteni kell magunkat és ki kell lépnünk a komfortzónánkból, máshogy ugyanis ez nem működik.

Hogyan legyen ellenállhatatlan profilod DJ-ként?

Ingyenes e-book

6. Nem vállalkozásként tekintettem a zenélésre

Imádtam zenélni és fellépésekre járni, de nem foglalkoztam eleget a pénzügyekkel, a marketinggel és a jogi kérdésekkel. Vagyis nem vállalkozásként tekintettem rá, ami egy nagy hátrány volt, hiszen egy DJ karriernek is vannak üzlettel kapcsolatos részei.

Tudom, hogy a legtöbb lemezlovas elsősorban hobbiként és szenvedélyként tekint a zenélésre, de ezzel korlátokba ütköznek, hiszen így nem tud fejlődni a márkájuk. Ráadásul, ha egy lemezlovas munkája nincs megfelelően honorálva, akkor folyamatos pénzügyi bizonytalanságban fog élni, ami miatt idővel kiéghet, és feladhatja a zenélést is. 

Tehát nagyon lényeges, hogy tisztában legyünk a saját értékünkkel, amit értékesíteni is tudunk a piacon. Ehhez szükség van a korábban említett önbizalomra, a tudatosságra, a pénzügyi tervezésre, a marketingre és a stratégiai gondolkodásra, mert ezek nélkül nem lehet egy DJ hosszú távon sikeres.

Rizkid és Nick Curly társaságában a Cinema Hall-ban

7. Nem fejlesztettem magam tovább zeneileg

Igaz, hogy sokat kísérleteztem a zeneírással és a mixszeléssel, de egy idő után már nem igazán fejlesztettem magam zeneileg. Meg voltam elégedve a meglévő tudásommal és képességeimmel, de mivel a zeneipar és a világ is folyamatosan változik, ezért hosszú távon már nem tudtam volna lépést tartani a zenei trendekkel és a technikai újdonságokkal.

Ma már tudom, hogy például a nemzetközi piacra való kijutáshoz elengedhetetlen, hogy zeneileg is képezzük magunkat, megtanuljunk angolul beszélni, megismerjük az aktuális trendeket, tudjunk alkalmazkodni a különböző helyzetekhez, valamint tudatosan építsük és ápoljuk a nemzetközi kapcsolatainkat. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy DJ sikeresen megállja a helyét a hazai és a globális piacon is.

Emellett persze fontos, hogy technikailag, szakmailag és emberileg is fejlődjünk, hiszen a folyamatos tanulás fog minket előre vinni a szakmában és az életben egyaránt.

8. Nem figyeltem tudatosan a márkaépítésre

A mai világban rendkívül lényeges a személyes márkaépítés, hiszen egy DJ-t nem csak a zenéje, hanem a stílusa, a megjelenése és a kommunikációja is meghatározza. Mivel engem mindig is foglalkoztatott a márkaépítés, ezért igyekeztem figyelni rá, de még sem volt meg benne az a tudatosság, ami hosszú távon eredményekre vezetett volna.

Mivel régóta foglalkozom dj fotózással, grafikai tervezéssel és weboldalak építésével, ezért saját magam készítettem el a kreatív anyagaimat, de mivel nem volt részletesen kialakítva a márkám, sem a közösségi felületeim, ezért nem volt egységes a megjelenésem sem.

Így visszatekintve már látom, hogy mik voltak ezen a területen a hiányosságaim, és megértettem azt is, hogy a személyes márka igenis meghatározó lehet a siker szempontjából.

A The Debut tagjaként
Rizkiddel a Cinema Hall-ban

9. Mindent egyedül akartam megoldani

Úgy gondoltam, hogy ha mindent saját magam intézek, akkor jobban kontrollálhatom a helyzetet, illetve minden úgy alakulhat, ahogyan azt elképzeltem. Sok mindent egyedül csináltam, köztük például a stúdiómunkálatokat is önállóan végeztem, és nem szívesen kértem segítséget, ha elakadtam. Emiatt azonban a zenéim hangzása nem volt mindig tökéletes, és valójában csak hátráltattam magam azzal, hogy mindent egyedül akartam megoldani. 

Nem kértem segítséget és nem kerestem megfelelő partnereket, akik támogathattak volna a munkám különböző területein, mint például a menedzsment, a marketing, vagy éppen a technikai háttér. Ahogy fentebb is olvashattad, még a grafikai anyagaimat és a fotóimat is saját magam készítettem, amit igaz, hogy nagyon élveztem, de emiatt nem tudtam megfelelően koncentrálni magára a zenére, így pedig nem tudtam kihozni magamból a legjobbat zeneileg.

Ahhoz, hogy kimagasló sikereket érjünk el a zene vagy akár az élet egyéb területein, szükségünk van egy támogató csapatra vagy közösségre, akikkel folyamatosan segítjük egymás útját. Egy jól összeválogatott csapatban mindenki tudja, hogy mi a dolga, így mindenki a saját erősségeire koncentrálhat, amivel hatékonyabban haladhat a DJ karrierünk is.

Hogyan legyen ellenállhatatlan profilod DJ-ként?

Ingyenes e-book

10. Nem jól osztottam be az időmet

A hatékony időgazdálkodás mindig is kihívást jelentett számomra, és valószínűleg ez is egy olyan tényező, ami hozzájárult ahhoz, hogy egy szinttől már nem tudtam továbblépni. Nem voltam képes hatékonyan priorizálni és menedzselni az időmet, ezért gyakran elapróztam magam a különböző feladatok és tevékenységek között.

A zenei karrierem kezdetén sok időt fordítottam a gyakorlásra és a zeneszerzésre, ami egy ideig jól működött, hiszen akkor még nem volt más dolgom, amivel foglalkoznom kellett volna. Viszont ahogy haladtam előre, egyre több megoldandó feladat került elém, hiszen már törődnöm kellett olyan teendőkkel is, mint például fellépések menedzselése, kiadókkal való kapcsolattartás, promóciók szervezése, közösségi média jelenlét fenntartása, vagy a marketinggel kapcsolatos teendők megtervezése. 

Ahogy bővült a feladatlistám, egyre nehezebben tudtam egyensúlyozni a különböző feladatok között, és ezért nem voltam hatékony már a zenei alkotómunkában sem, hiszen mindig azon járt az agyam, hogy mennyi mindent kellene még elintéznem.

A megfelelő időgazdálkodásnak is kulcsszerepe van a sikerben, ezért lényeges, hogy lemezlovasként is igyekezzünk mindig a megfelelő feladatokat elvégezni. Ha egy DJ képes hatékonyan beosztani az idejét, és megfelelően állítja fel a prioritásait, akkor elkerülheti a túlterheltséget, a kiégést, és hosszú távon eredményesebb lehet.

Az idő a legértékesebb erőforrásunk, és ahhoz, hogy lemezlovasként is a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból, érdemes tudatosan beosztanunk. 

Kühl és Chriss Ronson társaságában

Mit csinálok, amióta abbahagytam a zenélést és a DJ-zést?

Miután úgy döntöttem, hogy egy időre félre teszem a DJ-zést, elkezdtem egy másik olyan területre fókuszálni, ami nagyon kedves számomra. Ez nem más, mint a DJ fotózás, ami tulajdonképpen mindig is jelen volt az életemben.

Jelenleg lemezlovasoknak és zenészeknek segítek abban, hogy minél látványosabban jelenjenek meg az online és offline térben, amiben a fotóknak óriási szerepük van.

Az évek során sok tapasztalatot szereztem a zeneiparban, ezért pontosan tudom, hogy milyen fotókra, grafikai anyagokra, weboldalakra és egyéb vizuális tartalmakra van szükségük a lemezlovasoknak és a zenészeknek. 

Ez az alkotói munka nemcsak szórakoztató és kihívást jelentő számomra, hanem sok örömet is okoz, mert úgy érzem, hogy hozzájárulhatok mások sikeréhez, és a munkámmal támogathatom a DJ-ket a karrierjük építésében.

Igaz, hogy már nem zenélek aktívan, de így továbbra is benne lehetek a zenei világban, és segíthetek másoknak abban, hogy a valódi arcukat mutassák a közönségnek, a szakmának és a világnak.

Daniel Nike stúdió fotózás
Daniel Nike DJ Portfólió

Kikkel dolgozom együtt fotósként?

Szívesen dolgozom együtt kezdő és már befutott lemezlovasokkal és zenészekkel egyaránt. Örömmel segítem őket abban, hogy professzionális képekkel és vizuális tartalmakkal erősítsék a márkájukat, és kitűnjenek az online és offline térben.

Büszke vagyok arra, hogy fotósként a szakma legjobbjaival is van alkalmam együtt dolgozni. Néhány név, akikkel együttműködhettem:

Regán Lili, Andrea Lane, Daniel Nike, DJ Christopher, Goldsound, Steve Judge, Chiqito, Jackwell, DJ Nikita, Marco Grandi, illetve több feltörekvő DJ és producer.

Néhány jól sikerült dj fotó

Összegzés

Ezek lettek volna azok a hibák és tanulságok, amelyeket elkövettem, illetve levontam a 15 éves DJ pályafutásom során. Ahogy olvashattad, nem voltam elég fókuszált és célorientált, nem építettem tudatosan a kapcsolataimat, és nem kezeltem vállalkozásként a DJ karrieremet. Emellett nem terveztem meg a stratégiámat, nem figyeltem eléggé a márkaépítésre, és nem fejlesztettem tovább a zenei képességeimet. 

Úgy látom, hogy ezek a dolgok miatt nem értem el hosszú távú sikereket a szakmában, amit elfogadtam, és levontam belőlük a tanulságokat. Ma már tisztában vagyok azzal, hogy mennyire fontos a hosszú távú tervezés, a határozottság, a folyamatos fejlődés, a fókuszálás képessége és a kapcsolatok ápolása. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindezekben már jó lennék, de igyekszem folyamatosan fejlődni ezeken a területeken, és talán ez a legfontosabb. 

Valójában nem kell híresnek lennünk ahhoz, hogy elégedettek legyünk az életünkkel. A sikert is saját magunknak érdemes meghatároznunk, nem pedig másoknak. Ami fontos, hogy megtaláljuk az utunkat, és azt a tevékenységet, amely örömet okoz nekünk, mert valójában ezzel tudunk a legtöbbet adni a világnak. A zenével felejthetetlen pillanatokat okozhatunk, és a produkciónkkal összekapcsolhatjuk az embereket, amivel valós értéket teremthetünk. Ez pedig teljesen független attól, hogy mennyire vagyunk elismertek vagy híresek. Az igazi siker inkább abban rejlik, hogy jól érezzük magunkat, és a tevékenységünkkel mások életre is pozitív hatással vagyunk.

Bízom abban, hogy az itt leírt tapasztalataim, gondolataim és tanulságaim segíthetnek akár neked is abban, hogy céltudatosabban építsd a DJ karriered és a zenei pályafutásod. 

Sok sikert kívánok!

 

Ha szeretnéd, segítek a dj portfóliód elkészítésében, amivel kapcsolatban ezen az oldalon minden részletet megtalálsz. Lépj velem kapcsolatba, és dolgozzunk együtt annak érdekében, hogy a DJ karriered a következő szintre léphessen.

A DJ Portfólióról

dj-portfolio-dj-fotos

Kormos Csaba

A DJ Portfólió számomra nem csak egy márka, hanem egy küldetés is. Sok éves zenei múlttal arra törekszem, hogy fotósként, grafikusként és webfejlesztőként segítsem DJ-k, producerek és egyéb zenei projektek karrierjét. Ha kéred, szaktudásommal elkészítem a DJ fotóid, az arculatod, a grafikai anyagaid, a weboldalad, de bármilyen zenei karrierhez tartozó kérdésekben is számíthatsz rám.

Segíts terjeszteni az információkat!

Kérlek, a lenti gombok segítségével oszd meg ezt a bejegyzést azokkal az ismerőseiddel, kollégáiddal és barátaiddal, akiket érdekelhet a DJ szakma.